2017. június 30., péntek

SIMA LÁBAK EGYSZERŰEN A VEET-TEL

Sziasztok!


A nyár folyamán előkerülnek a rövidebb szoknyák és nadrágok, így ilyenkor több időt fektetünk abba, hogy lányaink mindig simák maradjanak. De van, hogy nincs túl sok időnk eltávolítani a szőrt, ilyenkor jól jöhet otthon vagy utazás során a Vért használatra kész hideggyanta szalagjai.


Sokan nyaralás előtt még elmennek gyantáztatni egyet vagy epilátorral végeznek a kellemetlen szőrszálakkal, azonban a nagy rohanásban néha nem jut erre idő. Ilyenkor érdemes beszerezni a VETT WAX STRIPS hideggyantáit, melyek több féle variánsban érhetők el. A cég gondolt azokra is, akiknek érzékeny a bőrük, így ezen termékeket érzékeny bőrön is egyaránt használhatók.




A hideggyanta szalagok alkalmazása nagyon egyszerű, csak össze kell dörzsölni a kezünk között ezeket a szalagokat, majd szétválasztani és felvinni a próblémás helyre, majd hirtelen lehúzni. Akinek erős szőrzetük van, azok inkább a márka meleggyanta változatát használják, teszt alapján elmondható, hogy a hideggyanta nem teljesen tünteti el az erős szőrzetet.


Akinek gyengébb és viszonylag hosszabb a szőrzete, annak nem lesz problémája a gyártással. Ráadásul a csomagban kapunk 2 db gyantázás utáni törlőkendőt is, így a gyantamaradványokat könnyedén eltávolíthatjuk. 

A termék elérhető több változatban a NOTINO.HU weboldalán !


2017. június 28., szerda

DOBD FEL A MANIKÜRÖD A NYÁRI NAPOKOKRA

Sziasztok!


Köztudott,hogy a kezünk az első dolgok között van, amit az emberek megnéznek rajtunk,így fontos, hogy az mindig szép és ápolt legyen. Ehhez pedig elengedhetetlen egy igényes, de kreatív manikűr,amely egyben öltöztet, hiszen kiegészíti és sokszor fel is dobja outfit-jeinket.

A következőben olyan manikűröket mutatok nektek,amelyek a hagyományos típusokból inspirálodnak,de meg vannak fűszerezve egy kis csavarral,hogy ne unjátok meg az egyszerűséget!

1.MATT HATÁS

.. ami a monokróm megoldásokat is izgalmassá teszi. Ha jobban kedveled az egyszínű manikűrt, de nem szeretnéd, hogy unalmasnak tűnjenek a körmeid, akkor neked is a matt fedőréteggel kell kísérletezned. Dögös, ugyanakkor sejtelmes is fekete színnel kombinálva,de a bézs,bordó és szürke különböző árnyalatain is mesésen mutat. Bónusz, hogy mindig elegánsnak érzed majd magad vele, ugyanis a merészebb színeknek is visszafogottabb kinézetet kölcsönöz.



2.GEOMETRIA

Ha letisztult vonalak rajongója vagy, akkor ezt a fazont neked találták ki! A geometrikus körmökkel túlbonyolítás nélkül lehet izgalmas fazonokat létrehozni. Hogy hol húzod meg a vonalakat, az teljesen rád van bízva,a különböző mezők elválasztásánál viszont érdemes más-más színeket,például az örök kedvencet, azaz a fekete-fehér párosát alkalmazni, de most megengedett az egymástól elütő,élénkebb színek használata is.




3.KÖVEK MÁSKÉPP

Amióta léteznek körömlakkok,azóta díszítik őket kisebb-nagyobb kövekkel is. Talán réggebben ez inkább volt illő alkalmakra, most azonban már a hétköznapokban is nyugodtan hordhatjuk őket. Kövessük a kevesebb több elvét és csupán egy körmünkre helyezzük el a kristályokat,arra azonban válasszunk minél több különböző nagyságú követ, a forma kirakásában csupán a kreatívitásunkat kell követnünk! Most a legmenőbb, ha a kövek színjátszós változatát választjuk és nude körmökre helyezzük, így nem kockáztatjuk meg, hogy giccsesnek hasson.




4.AZ ÚJ FRANCIA...
.. a kifinomult stílus kedvelőinek. Az örök klasszikust bármikor feldobhatjuk néhány plusz vonallal, a megszokott színkombináció megtartásával is.




5.ÉLÉNK SZÍNEK

Ahogy a ruhatárunkat, úgy a manikűrünket is általában az adott évszakhoz vagy az éppen aktuális kedvünkhöz igazítjuk. Míg ősszel a burgundi árnyalatait és a barnás színeket kedveljük körmeinken, addig a nyár közeledtével, ahogy az idő is fokozatosan melegszik, egyre inkább fordulunk az élénkebb színek felé. Nyáron semmilyen árnyalattal nem lőhetünk mellé, de különösen hódítanak az év e szakaszában a különböző korall - és neonszínek, amelyek nagyszerűen mutatnak a lebarnult bőrrel.




6.FLAMINGÓK

Mikor máskor,ha épp nem nyáron? A flamingóminta divatosabb, mint valaha és a lakberendezési elemek (párnák,tapéták), blúzok és táskák mellett most a körmökön is hódít. Ha merész vagy, nyugodtan próbáld ki kék vagy türkiz alapon, ezen érvényesülnek ugyanis a legjobban, ha pedig a visszafogottabb stílus vonz akkor helyezd őket fehér alapra.



7.CSILLOGOS

A nyár és a fesztiválszezon másik nagy kedvence. Nem is ragoznánk tovább, a képek önmagukért beszélnek!




2017. június 25., vasárnap

NYX FACE AWERDS HUNGARY TOP 5

Sziasztok!



Lelkesen követem a NYX Face Awards versenyét, és így a vége felé nagyon erős és látványos mezőt követhetünk végig. Egytől-egyig mindegyik továbbjutó nagyon tehetséges és kreatív. Számomra nagyon inspiráló az összes versenyző, hiszen már hónapok óta tart a verseny és még mindig rengeteg újdonságot és persze gyönyörű alkotásokat mutatnak meg a közönségnek és a zsűrinek is egyaránt. Eddig három sminket láthattunk a legutolsó remekműveket is megcsodálhatjuk, hiszen lassan véget ér a verseny.

MÉSZÁROS CSABA

Nem titok, hogy talán ő a kedvencem már a verseny kezdete óta. Hihetetlen kreatív és jól összerakott munkákat ad ki a kezei alól. Személyes kedvencem a "Lagűna gyermeke" sminkje. Érdemes Instagramon is követni, hiszen szinte hetente tölt fel valami extrém alkotást.


ESZTERGÁLYOS VIKI

Bár őt a verseny előtt nem ismertem, van egy youtub csatornája, ahol rengeteg sminkes és nem sminkes tartalom is megtalálható. Nagyon szinpatikus és első sorban remekül teljesít a versenyen. Kedvenc sminkem tőle az "Elátkozott erdő".




CSIZMADIA GABRIELLA

Talán őt sem kell kifejezetten bemutatni azoknak, akik követik a magyar youtube beauty világát. Bár sokan kételkedhetnek a helyezésén, hiszen az évek alatt egy komplett rajongó tábora lett, én amondó vagyok, hogy ezt most tényleg megérdemelte. Remekül teljesít a versenyen és kreatívan oldotta meg az eddig elé rakott feladatokat. Kiváncsian várom az utolsó fordulóban mivel rukkol elő. Kedvencem az " Oroszlán hal".



MAKEUP UNIVERSE

Bár őt is a versenynek köszönhetően találtam meg és örülök, hogy rátaláltam. Egy nagyon jó blogot vezet tele sminkes tartalommal. Az eddigi összes versenymunkáját szeretem, mert elképesztő kreatívnak és látványosnak gondolom. Kedvencem a "Reptilián Jósnő".




SZABÓ HÉDI

Van egy kis elfogultság bennem, hiszen az egyik kedvenc youtuberemről van szó, mégis próbálom elfogultság nélkül nézni az eddigi teljesítményét. Nagyon kreatívan és egyedien alkotta meg az eddigi sminkeket, és érdekel, hogy az utolsó akadályt hogyan fogja megoldani. Kedvencem a " Tetmészet Istene"



2017. június 22., csütörtök

ASTOR SZEMRE VALÓ TERMÉKEK -TESZT

Sziasztok!

Tavaly Januárban az Astor rögtön két új bevezetéssel nyitotta az új évet,egy szuper dúsító szempillaspirállal és egy szemceruzával, amely kettő kombinációjával hihetetlenül dögös szemsmink készíthető. Rögtön ki is próbáltam mind a kettőt.



A két kedvenc sminktermékem a szempillaspirál és a szemceruza,mivel már 5 perc alatt nagyon szép és szexi kinézetett tudok varázsolni magamnak. Nyáron például, amikor nagyon meleg van indulás előtt csak spirálozok egyet ês már megyek is, valahogy egyáltalán nem kívánok többet. Télen viszont inkább vagyok kísérletezgetős kedvemben, és szívesen próbálok ki új termékeket, így esett a választásom az Astor két újdonságára.



Az Astor Lash Beautifier dúsító szempillaspirál argán olajjal sok előnyével biztosan felkelti azon nők figyelmét, akik nagy teljesítményt és extra törődést várnak spiráljuktól. Egyedi kanál alakú keféje tökéletesen követi a szem vonalát, befed és megemel minden egyes pillát. A puha és kemény szálak segítségével még a legkisebb,nehezen elérhető pillákat is elérheted, dúsíthatod és tökéletesítheted!





Szerencsémre nagyon hosszú pilláim vannak, így egy jó dúsító spirállal nagyon szépen ki tudom hangsúlyozni a szemem. A kicsi, szemem sarkában megbújó pillákat általában nagyon nehezen, akkor is csak maszatolás árán szoktam elérni,de az Astor újdonságánál az ívelt kefével ezt könnyen megoldottam. Általában két rétegben szoktam spirálozni, de a Lash Beautifierrel egy réteget is elegendőnek érzek. Szépen dúsít,bár nekem kicsit összetapasztotta a pilláimat,de ez akár az én ügyetlenségemnek is betudható. A termék sajnos nem vízálló, ezért nagy hidegben,amikor könnyezik a szemem nem a legjobb választás, mert nagyon hamar elmaszatalódik.


A csomagolása nagyon figyelemfelkeltő, bronzos,fémes hatású, kimondottan elegáns. Argán olajat is tartalmaz, így nemcsak dúsítja,de táplálja is a szempillákat.



A különleges formula "ultra intenzív" pigmenteket tartalmaz, melyek egész napra garantálják a tökéletes vonalat, a mély, fekete színt. A krémes formula biztosítja,hogy a festéket lágyan vigyük fel a felső és alsó szemhéjra, szinte siklik a bőrön.


A fekete variánst próbáltam ki, és ami nagyon tetszik benne, az az enyhén ezüstös csillogása. A kivitelezésének köszönhetően könnyen vele szép vonalat húzni. Viszont vigyázni kell vele, mert sajnos könnyen maszatolódik,lemosni szappannal és vízzel pedig lehetetlenség,mindenképpen szükséges micellás víz vagy sminklemosó használata.


Sajnos nekem a beígért egész napis tartósságot nem váltja be,nap végére csak a csillogásból marad meg valamenyi. Ennek ellenére megszerettem, de egész napra nem szoktam használni,viszont rövidebb kiruccanására tökéletes választás.

Mind két termék elérhető a  NOTINO. HU weboldalán! 

2017. június 20., kedd

SZUPER KIEGÉSZÍTŐ A MINDENNAPOKRA

Sziasztok!


Emlékeztek mekkora divat volt a 90- es évek végén a Carrie Bradshaw nyaklánc? A Sex és New York sorozattal együtt kúszott be az életünkbe a főszereplőnője, Carrie feliratos nyaklánca is, amit aztán milliók kezdtek el hordani világszerte, természetesen ki-ki a saját nevével. Akkoriban nem lehetett nehéz dolga egy pasinak, elég volt csupán alaposan szemügyre vennie a kiszemelt hölgy dekoltázsát,és máris tudta a nevét! Biztos vannak ma is olyanok,akik előszeretettel viselik a nevüket a nyakukban, de talán jobb, ha meghagyjuk ezt a lehetőséget a kis házikedvenceinknek.


A CherrMe. Egy csepp ékszer.megálmodója cseppékszereket tervez Minazok számára, akik szeretik a különleges, egyedi tervezésű ékszereket és a "senki másnak nincs ilyen" életérzést. A CheerMe cseppékszereket nem lehet csak úgy leemelni a pláza valamelyik boltjának polcairól,mert ezek az ékszerek csakis megrendelésre, egyedi tervezés alapján készülnek! És, igen! Ezekre éppen várni is kell, általában két hetet,de higyétek el megéri!







2017. június 17., szombat

MACARON AJKAK A NYX-TŐL

Sziasztok!

Rengeteg sminkmárka létezik a világban. Némelyik könnyen beszerezhető nálunk,míg egyes termékeket külföldről kaparintjuk meg, kisebb-nagyobb nehézségek árán. Olykor szomorúan elfogadjuk egyes darabok hiányát és csak idővel tudjuk megszerezni,mint nálam anno a Baby Lips ajakápolóit.


Szerencsére kis hazánk is próbálkozik utolérni a nagy nyugati országok termékváltozatosságát,amit egész sikeresen csinál. Így van ezzel a NYX is,akik már az évben megnyítják az első márkaboltjukat Magyarországon, igy már nem csak a Müller drogériákban lehet beszerezni, de a választék is sokkal bővebb lesz. Ugyan így ebben az évben megrendezésre kerül az első NYX Face Awards,sőt éppen tart is érdemes nyomon követni.


Ennek az egész kapcsán szembejött velem egy rúzs kollekció, mely rendkívül felkeltette az érdeklődésemet. Már korábban is láttam egy-egy darabját különböző sminkes videókban,de nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fognak tetszeni,várom már, hogy nálunk is beszerezhetőek legyenek,egyből több darabbal is frissítem majd a sminkkészletemet. Ez a kollekció a NYX Macaron Lippies rúzs kollekció, amely főleg pasztellszíneket tartalmaz, de megtalálható egy fekete, valamint egy fehér árnyalat is.


Roppant mód megkedveltem az utóbbi időben a pasztell árnyalatokat,így csodálkozom is,hogy nem vettem előbb észre. 12 darab szín található meg belőlük, kissé extrémebbek,de a nyári fesztiválokon még jól is jöhet egy-két merészebb árnyalat.



Én három darabbal szemezek nagyon, a "Lavender" - el mely egy tipikus pasztell lila árnyalat, a "Black sesame" egy ilyen szín, és az utolsó a "Chambord", tipikus fekete, de mivel eddig nem igazán találtam egy jó fekete rúzst (mint tehetnék?-imádom a Halloween-t) így őt is elfogadnám. A többi szín is rendkívül érdekes, menta zöld,citromsárga,és kék is található a kollekcióban.


A tutorial videókban a használata egyszerűnek tűnt és szinte csak jókat mondtak a termékről. Nagyon várom a bolt nyitását,mert nem csak a rúzsokkal szemezgettem,így mindenképp több terméket is be szeretnék szerezni a márkától.





2017. június 14., szerda

FÁJDALOMMENTES FÉSÜLKÖDÉS AZ IKOO HAJKEFÉVEL

Sziasztok!

Minden hosszú vagy akár rövidebb hajú hölgynek volt problémája már a kócos, nehezebben kifésülhető hajával. Személy szerint a vállig érő hajammal is megszenvedek rendesen, úgyhogy elérkezett az ideje valami új, ezen problémakört megoldó találmányt kipróbáláshoz. Már egy ideje divatba jött az úgynevezett IKOO, nézzük, hogy tényleg valóban olyan jó-e, mint ahogy azt a városi legendák mondják.

Azt ígéri, hogy nem roncsolja és tépi a nedves vagy akár száraz hajat, valamint pont beleillik a kezünkbe. A dizájnja nagyon pratikus és egyszerű ( egyben nagyszerű is), minden nőnek elfér egy a repertoárjában, valamint akár a kisgyerekes anyukáknak is sikerülhet a gyerkőccel megkedveltetni a fésülkődést.


DE nézzük, tényleg beválik-e ez a különleges fésülködési eszköz? Azt kell, hogy mondjam igen, a nedves hajat tényleg bármiféle tépés vagy nagyobb erőfeszítés nélkül ki lehet vele fésülni és fantasztikusan kézre áll. Nem roncsolja a hajat, mint egyes fésűk, a különleges kialakításának köszönhetően. Egyetlen negatív, vagyis inkább negatívabb tulajdonsága van csupán, hogy a fésülködés közben a kihulló hajszálakat nem gyűjti magába, így azok továbbra is a ruhára vagy a földre hullanak. Ezen kívül tényleg betartja az ígéreteit.




Összegezve, nekem teljesen bevált ez a hajkefe, bátran ajánlom mindenkinek.


A termék elérhető a NOTINO. HU. weboldalán!!





2017. június 10., szombat

SMINKTERMÉKEK KÉSŐN KELŐKNEK

Sziasztok!


Biztos megesett már veled is,hogy előző esti film,sorozat maraton,esetleg egy jó könyv miatt kicsit tovább maradtál ébren,mint tervezted. Az ilyen " ferde" esték után esélyesebb,hogy másnap az ébresztőt állandóan szundira nyomjuk,még pár perc édes pihenés reményében. Ám ez a kis lopott idő bizony a készülődésből megy el,szóval ilyenkor a sminkelési szokások is lerövidülnek. Ekkor készülnek az úgynevezett "no makeup" sminkek, azaz csak a legalapabb termékekhez nyúlunk.

Most megosztom veletek azokat a termékeket,amelyekkel ezt  a sminket rendkívül egyszerűen és gyorsan el tudjátok készíteni,és az összes terméket megtaláljátok a drogériák polcain. A termékek nagyja tesztelésre érkezett hozzám,többnek is feletébb örültem,ugyanis már korábban is kacsingattam feléjük.

1.KORREKTOR

Essence soft touch mousse concaler- 10 soft baige.



Érdekes textúrája, ugyanis hab állagú korrektorral van dolgunk.


Könnyen felvihető, közepes fedésűnek mondanám, valamint ami számomra nagyon meglepő volt,hogy rendkívül világos a színe.


Két árnyalatban kapható egyépként.

2.CATRICE ALL AROUND CONTOURING PALETTE


Egy másik alternatíva. Szerintem senkinek nem kell bemutatnom a Catrice korrektorait,és egy palettában 5 szint?! Kérdem én, ki ne akarná?


Tökéletesen lehet velük kontúrozni,krémes állaguknak köszönhetően, és a már megszokott fedés társul hozzá.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.

2.PÚDER

RIMMEL LONDON STAY MATT POWDER


Ítt tartanék kiselőadást. Ez a termék nagyon jó, tartósan fixál,és árérték arányban is kiváló.

3.SZEMÖLDÖK

A Catrice újdonságok közül talán ez az egyik legnagyobb kedvencem.

Velvet Brow Powder Artist


Nagyon érdekes a termék, ugyanis egy szivacsos,applikátora hasonlító adagolója van, a másik oldalán pedig csak egy átlagos spirál kefe található.


Nagyon egyszerű vele dolgozni és az eredmény természetes, emellett gyorsan elkészíthető vele a szemöldök. Több árnyalatban is kapható.

4.AJAK

Egy gyors ajakszínezés még pont beleférhet a reggeli késésbe,de ilyenkor érdemesebb egy naturálisabb árnyalattal próbálkozni. Erre az alkalmakra tökéletes az Essence új matt kollekcióija 23- as darabja.


Már a matt jelzővel felkelteték az érdeklődésemet, matt rúzs pártiként, és szerencsére a tartósságát leszámitva egy rendkívül jó termék. Nem szárítja az ajkakat, egyedül az lehet kicsit zavaró,hogy naponta többször fel kell frissíteni a színt.

5.SZEMPILLASPIRÁL

A Catrice Glam&Doll szempillaspirálja


Imádom! Számomra tökéletes. Szépen lehet vele spirálozni,gumis rövid sörtékkel ellátott,enyhén hajlított keféjének köszönhetően.


Nem visz fel sok terméket,viszont inkább hosszabítja a pillákat. Ezt is bátran ajánlom mindenkinek.






JEFFREE STAR X MANNY MUA KOLLABORÁCIÓJA

Sziasztok! Jeffree Star és Manny Gutierrez neve már szinte az egész világon ismert. A két beauty blogger eddig is jó barátságban volt...